...Szóval megnéztem ki is jelölt be.Már gondolhatjátok.Tamás.Rámentem a profiljára, egy kockásingben volt, szerintem nem akarja tudatni az egész világgal, hogy szigorú tanár.Úgy állítja be magát, mint egy laza, mondhatni csöves.A borítója egy sima szürke háttér volt.Wow, gyönyörű. Ezek után írtam egy üzenetet neki.
Lehet,hogy hülyeség volt megkérdezni, hogy miért jelölt be, mert egy kicsit bunkón hangzik.Pár perc múlva látta, de nem ír helyzet.Úgy utálom az ilyet. Ha egyszer már látta, akkor írjon is vissza.Ennyire egyszerű. De nem írt.Ledobtam a telefont az ágyra, ês lementem enni egy kevés spagettit.Borzasztó mennyit eszek.Pizza, egy fél csirke, és még spagetti is.Ha így folytatom akkora leszek mint egy hordó.Na, mindegy.Anyu is hazaért az állásinterjúról, azt mondta, hogy egy bankba szeretne dolgozni, és viszonylag felveszik.Ennek örültem.És annak is, hogy volt itthon a kedvenc sajtomból.Spagetti és finom sajt együtt egyszerűen a mennyország.Felmentem a szobába, előkaptam a telefont, és megláttam, hogy Tamás visszaírt.A helyesírása nem a legjobb, még talán olvasható is, de hát ezért nem magyar tanár.Így visszanézve egyébként tényleg bunkón hangzik, hogy miért jelölt be. Én, hülye.
Visszaírtam, hogy "Megvagyok, és te?".Válaszként azt írta " Én is, na jó éjszakát Emília, holnap várlak a suliban!! Ha telefonozni tudsz, suliba is tudsz jönni!" Meglepődtem, milyen bunkó lett. Vagy csak előjött a "régi" énje. Nem is tudom. Lehet, hogy így reagált a "Miért jelöltél be" kérdésemre. Legközelebb rá se kell írni, de komolyan.
Letettem a telefont, és azon gondolkodtam, hogy be kéne majd menni suliba. De nem akartam a hülye osztálytársaim fejét látni. Ughh. De muszály volt.Sajnos, muszály. Lekapcsoltam a lámpát, és megpróbáltam aludni.
Január 22.
Reggel csörgött a telefonom, szokásosan. És akkor eszembe jutott valami.Pontosabban, valaki.Amanda. Minden reggel a buszmegállóban várt, vagy átjött. Próbálok nem szomorkodni, csak nélküle az életem egy rongy.Egy semmi. Hiányzik. Nagy nehezen felöltöztem, még meg sem reggeliztem, és elindultam.
A buszon sokan bámultak, fogalmam sincs miért. Talán látszott a szomorúság az arcomon. Ahogy beértem a suliba, egyből felszaladtam a terembe, és kívántam, hogy ne legyen ott egy árva lélek sem. De ott volt.Méghozzá mindenki. Még az osztályfőnök is, mert épp díszítették a termet. Vagyis inkább plakátolták. Az ajtón lévőt el is olvastam. "2015. január 24. BÁL!! Ha épp otthon unatkozol, vagy csak buliznál egyet, gyere el a tornaterem melletti épületbe (régi tornaterem), és bulizz egyet! Ha van párod, ingyenes a belépő.Ha egyedül jössz, 1000 Ft! VÁRUNK!" Na, mikről le nem maradok. Szóval, bementem, és leültem a helyemre. Odajött az osztályfőnök, a többiek pedig körbevettek minket.
-Szia, Emília.Hallottam az esetet, őszinte részvétem. Jobban vagy?-kérdezte aggódóan.
-Jó napot tanárnő. Köszönöm, és elnézést a sok hiányzásért.Nagyjából jobban vagyok.-mondtam.Nem haragudott a hiányzásokért, mivel meg tudta érteni. Tök jófej végülis. Elkezdődtek az órák.Irodalom, matek, rajz, tesi, és ének. Nos, ének.Nem akartam látni Tamást, de sajnos muszály volt.Bejött a terembe, és úgy éreztem, csak engem bámul.Jajj. Egy ördögi haragos tekintet, mintha meg akarna ölni. Na jó nem, igazából normális fejet vágott, de akkor is én rosszul éreztem magam. Vettünk egy Johann Sebastian Bach akármit, és végre vége lett az órának.Összepakoltam, és mielőtt kimentem a teremből odahívott magához Tamás.
-Hé, szia. Bocsi a tegnapi bunkóságomért, de elkapott a düh. Viszont, szeretnék tőled kérdezni valamit.-mondta.
-Szia, semmi baj. Mi lenne az?- kérdeztem kíváncsian.
SZIASZTOOK!
Elsőnek is, elnézést kérek a részek hiánya miatt.Biztos hiányoltátok már a blogot, ami ésszerű, hiszen 1hete nincs új rész! :oo
Elnézést kérek emiatt még egyszer, nyaralás volt az oka.De ígérem hamarosan jön az új rész, úgyhogy már nem kell sokáig vele várni!:)
A második pedig, hogy meg lett az 5000 megtekintés! *o*
ÚRISTEN!! Hihetetlen, mivel 2 hete sincs, hogy elkezdtem a blogot!!! Köszönöm szépen, imádááás♥♥
Puszi♥
Nos, úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba. Addig fogom írni, ameddig én élvezem!:) Jó olvasást.
Január 21.
..Hét napja, hogy meghalt a legjobb barátnőm.Borzasztó. De legalább már kevesebbet sírok. Ha a három óránkénti sírás kevésnek vehető.Reggel felvettem a fekete kardigánom, fekete pólóval, és fekete nadrággal. Anyu viszont meglepett kicsit. Ő színesben volt.Mint máskor. Virágos felső, farmer, és egy kék pulcsi. Szóval, tiszta happy színek.
-Anya, te miért vagy színes cuccban?Meg se sajnáltad Amandát? Ennyi volt?Mert rám nézhetsz, nekem igen is számított, hogy ez a hat évnyi barátság csak így elment.- mondtam.
- Jajj, Emília, megértelek. Én igazából nagyon sajnálom szegény kislányt, de nekem ő nem volt olyan.Érted.-közölte.
- Minden nap átjött képzeld szeretett! De neked szerintem az sem számítana ha én halnék meg.Szia, majd jövök.-mondtam neki.Egy kicsit megharagudtam rá, azért ilyet nem mondhat. Úgyhogy felkaptam a tornacipőm, és elindultam. Azt nem tudtam hova menjek, vagy kihez, de azért sétálgattam kicsit a környéken. Jól esett kiszellőztetni a fejem. Mentem volna haza, de valahogy nem akartam. Közelítettem Tamás háza felé, gondoltam becsengetek.Ő nyitotta ki az ajtót. Az arcán szomorúságot, és egyben boldogságot láttam.Az utóbbi gondolom miattam volt.Beengedett, majd megkínált forró csokival.
-Nos, hogy vagy?-kérdezte.
-Úgy ahogy.Rosszul.Egy hét alatt fogytam három kilót.Ez nálam nem gyakori, hogy ennyi idő alatt ennyit adok le. De megesik, ha elveszítesz valakit. Nem eszel, feketébe jársz, folyton csak sírsz.-mondtam.
-Tudom Emília, tudom. Én az anyámat veszítettem el kiskoromban. Ugyanúgy ki voltam mint te.De, hogyhogy átjöttél?-kérdezte tőlem.
-Részvétem, tényleg. Nem átjöttem, sétálni voltam. Anyám tiszta happy, én meg már alig tudok állni a lábamon. Kicsit haragszok rá, és máshova nem is tudok menni, csak ide.-közöltem.
Megértett, ez jól esett. Ez után felajánlotta, hogy menjünk el egy bárba. Nem tudtam nemet mondani, hisz legalább akkor kicsit eltereltem a figyelmem. Szóval, elmentünk a két utcányira lévő bárba. Pizzáztunk.
-Emília, mondhatnék valami őszintét?-kérdezte.Én csak bólogattam.
-Szóval.Te egy nagyon gyönyörű hangú lány vagy, mint már mondtam. Persze gyönyörű is, bevallom.És ez, hogy elveszítetted a barátnőd, tragikus eset, efelől semmi kétség.Ha esetleg jobban leszel, akkor tényleg foglalkozhatnánk az énekléssel.Én várok akár éveket is, de te különleges vagy, és ki kell használni.-mondta.
-Köszönöm szépen a bókokat, és persze, szívesen vállalkozok arra, hogy foglalkozzunk az énekléssel. Éveket azt hiszem nem kell várni, de majd szólok.-közöltem.
Ezek után elindultunk haza, az úton alig beszélgettünk. Ahogy odaértünk a házunkhoz, átölelt. Nagyon jó érzés volt.És persze jó playboy férfi illat.Fura volt, hogy ölelgetem a tanárom, és ennyire szeret.Jézus, akkor esett le, mit is mondott Amanda. Bejövök neki, de tényleg.Uramatyám.
Hazaértem, anyu nem volt otthon. A hűtőn volt egy kis cetli, az volt ráírva " Csirke a hűtőben, nyugi nem égett oda, nagyon finom.Állásinterjúra mentem, jövök este.Jajj, és ne haragudj azért mert máshogy öltözködök mint te.Na, puszi." Végülis, már alig haragudtam rá, megtudom érteni.Alig beszélgettek.Jót tett ez a sétálás, vagy úgymond lógás a tanárommal. Még mindig nem fogom fel, hogy a tanárommal töltöm az időm, mint valami barátnővel. Na, mindegy. Kinyitottam a hűtőt, és ott volt a csirke.Nyami.Anya, gratulálok. Megettem körülbelül a felét.Ne lepődjetek meg, hogy két pizza szelet után is ennyit eszek, de mivel fogytam három kilót, vissza kell hízni. Bekapcsoltam a tévét, és meglepődtem ki volt benne.Tamás.
Arról kérdezték milyen tanárnak lenni, mióta van ebben a szakmában, ilyenek. Amikor azt kérdezték milyen a kapcsolata a diákokkal, felhangosítottam a tévét. Hát na, kíváncsi voltam mit válaszol.
-Nos, én őszintén, szigorú vagyok mindenkivel. Van egy lány, vele is azt hiszem. De, nagyon tehetséges, és szép, ezt ki is kell használnia.Szerintem a tanár-diák kapcsolat fontos, mivel mi tanítjuk a "gyerekeket" jóra.-mondta.
Szóval, ja.Belemondott engem is, meglepődtem. Fontos vagyok neki, sőt szeret is szerintem.Felmentem a szobámba, elkezdtem kockulni. Jött egy ismerősnek jelölésem.
Sziasztook.Mostanában egyre több negatív visszajelzés jön..Idézem "Írni kéne tudni, ja meg egyebek" Én így tudok írni, sajnálom ha ez szúrja a szemeteket:/ Szerintetek abbahagyjam?Kommentben írjátok meg.
...Nem hittem a szememnek.Ott feküdt. A legjobb barátnőm. Amanda. Holtan.Egyszerűen sokkot kaptam. Ott feküdt a bokor aljában, vértócsa körülötte. Sírógörcs fogott el. Gyorsan kiszaladtam hozzá, de már nem élt. Tényleg nem. Csak sírtam, és sírtam. Ráborultam, és ordítottam. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Tamás próbált megnyugtatni, de azért láttam a szemén, hogy ő is szinte sír. Együtt sírtunk.
Nem tudtam felfogni az eseményeket.Hirtelen dühös lettem. Igazából nem tudtam, ki/mi volt, de dühös voltam a személyre.Hazaszaladtam, majd beleborultam anya karjaiba. Csak sírtam, ő meg azt sem tudta, mi van. Megmutattam neki. Ő csak azt mondta, "Úristen" , és sikított. Később sírt is. Szóval ezért nem jött suliba, ezért nem írt. Tamástól elköszöntem, és inkább hanyagoltuk ezt az éneklős dolgot. Este kisírtam a szemem. Elég rendesen. Még mindig nem fogtam fel. Amanda nincs többé. Többé nem beszélgetünk, nem meséli el, miket vett a kiárusításokon, egyszerűen semmi. Az utolsó szavai ezek voltak: "Hát persze"... Hiába szivatott, mégis szeretem. Még azóta is. Örökké.
Anyu aznap este felhívta Ami anyukáját, hogy tudassa vele a híreket. Márta néni sokkot kapott. Eljött oda a házunk elé. Mikor meglátta, letérdelt Amanda mellé, és sírt.
Január 15.
Még mindig nem fogtam fel. Nem mentem iskolába. Anyu felhívta a sulit, hogy meghalt Aman... inkább hagyjuk.Feketébe öltöztem, és ki is írtam Facebook-ra, hogy mi történt: "Sajnálattal közlöm, hogy Koczka Amanda 2015. január 14-én elhunyt. Részvétem a családnak. Mindig is jó barátnő volt, a baleset oka ismeretlen. A temetés időpontját a napokban tudhatjuk meg."
Anya aznap húslevest csinált. Mennyei volt, de nem tudtam enni. Márta néni pedig, gondolom, felhívta a temetős emberkéket, mert kinéztem az ablakon, és csak azt láttam, hogy felemelik egy zsákban, és berakják a kocsiba. Elfogott a sírás. Nem tudtam, mi legyen. Azt sem tudtam, hogy mi az oka az esetnek. Ekkor esett le, hogy vannak térfigyelő kamerák a környéken. Szóltam anyának, hogy menjünk be a rendőrségre megnézni. Egyből beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.
Az úton nem kapcsolta be a rádiót, pedig imád zenét hallgatni. Én sem akartam tulajdonképpen. Helyette hallgattam a csöndet, a kocsi zúgását. Jobb volt a semmit hallgatni, mint egy zenét abban a pillanatban. Én is elkezdtem sírni.
Odaértünk a rendőrkapitányságra, és elmondtunk mindent. Megmutatták. Amanda szaladt ki a házunkból, kiesett a telefonja a zsebéből az útra. Ő lehajolt érte, és mire oldalra nézett, egy autó elütötte... Később pár órával az autós karambolozott. Kiderült, hogy angol származású volt. Az volt a neve, hogy Red John. Szóval, ő is meghalt. Napok teltek el sírással, gyásszal. Január 16, 17, 18 el is ment. Mintha meg sem történtek volna a napok.
Január 19.
Már 17-én bejelentették, hogy 20-án lesz a temetés. Még mindig nem jártam iskolába. Nem volt kedvem élni sem, nemhogy tanulni. Tamás felhívott. Azt mondta, ő is eljön a temetésre, és, hogy részvéte. Kedves volt tőle. Mindegy. Minden nap körülbelül 7-8x sírtam el magam. Alig ettem, semmihez sem volt kedvem.
Január 20.
Nos, igen. A temetés napja. Felvettem azt a fekete ruhát, ami Amandának mindig is tetszett. Nekem soha, mivel valahogy nem jött be a szabása.
De nem érdekelt, felvettem. Anyu is elkészült, elindultunk. Ahogy a temetőhöz értünk, óriás nagy tömeg fogadott minket. Körülnézve láttam Ami szüleit, a volt sulis társakat, rokonokat, és még jó sok idegent.Rengeteg szomorú arc, némelyik kisírt szemmel. Pár perc múlva meg is kezdődött a temetés. Aztán nem sokára az anyukája beszélt róla, az apukája, a rokonai, és én. Alig bírtam megszólalni, de végül sikerült.
- Nos, Amanda - ránéztem a koporsóra. - Most hozzád szólnék. Nagyszerű barát voltál, mindig kiálltál mellettem. Én drága Mandulám, nagyon szeretlek. Sajnálom, ha túl sok rosszat tettem veled, nagyon hiányzol. Köszönöm...
Az emberekhez is illett volna szólnom, de nem tudtam. Ezek után leengedték a koporsót, gyász zene. Gyász zene egyenlő sírás. Vége lett, hazamentünk.
Felhívott Réka, az egyik osztálytársunk. Azt kérdezte, mi van már Amandával és velem, nem akarunk-e iskolába menni. Hirtelen annyira dühös lettem rá, hogy akkor bármit tudtam volna mondani. Rákiabáltam.- Képzeld, Rékácska, Amanda már nem tud iskolába jönni! Mert meghalt, jó??!!Én pedig nem megyek, de a pofád befoghatnád már végre!
Hát, igen. Ki voltam akadva. Mikor letettem a telefont, sőt, amikor kimondtam az utolsó mondatot, már akkor sírtam. Én ezt nem bírtam, hogy pont velem történt meg. A legszerencsétlenebbnek éreztem magam. Átérzem azokat, akik a szüleiket veszítik el. Borzasztó érzés. Imádom anyát, mindent megtesz értem. Főzni pedig nem mindenki tud végül is. Főzésről jut eszembe, akkor először lettem éhes. Azért a bánat mellett enni is kell, mert minden nap körülbelül pár falatot ettem. De akkor meg tudtam volna enni egy tucatnyi kaját is. Szóval, rendeltünk pizzát. Megettem 4 szeletet. Jól esett végre nem csak pár falatot enni. Aztán elkezdtem sírni. Bocsi, ha túl sokat írok a sírásról, de szerintem meg tudjátok érteni. Eszembe jutott, hogy Amandával is sonkás pizzát rendeltünk még anno.
Csak ott sírtam a konyhában, amikor anyu odajött. Átkarolt, és megkérdezte, jól vagyok-e nagyjából. Ez most komolyan kérdés volt??! Jól lenni? Temetés után??! Soha életemben nem voltam még olyan rosszul, mint azon a napon. Végül anyának csak annyit mondtam:
- Egyáltalán nem.
Ő pedig felment a szobájába. Már a lépcsőn hallottam a szipogását.
Ezután felhívtam Tamást.
- Jó napot. Napokat sírok végig, bocsánat, de nem tudnék menni szerintem ebben a hónapban iskolába - közöltem.
- Szia, Emília. Meg tudlak érteni, az igazolásokat majd elintézem. És nyugodtan tegeződjünk - mondta.
-Oké, persze. Köszönöm. Visz... Vagyis, szia - válaszoltam. Letettem a telefont.
7 óra lett. Újra elővettem a telefonom kicsit. Ahogy bekapcsoltam a wifit, rengeteg dolog jelent meg az értesítősávon. Facebook jelölések, írtak az adatlapomra, 12 üzenet. Twitteren írtak nekem. Phu. Mindet megnéztem, az összes körülbelül "Részvétem Amanda miatt" volt. Jól esett, mindre azt írtam vissza, hogy "Köszönöm szépen!"
..Mind a ketten ártatlan fejet vágtunk Amandával. Anya tátott szájjal nézett.Úgy éreztem megfog ölni. Szerintem arra gondolt,hogy pasim van. De egyáltalán nem, ő túl idős. Meg, amúgy is.. Amanda gyorsan lenyomta a telefont, ledobta az ágyra, és hazasietett. Mintha ő nem tenne semmiről.Köszi.Anya odaült mellém, és elkezdett hozzám beszélni. (Persze marhaságokat, mint mindig.)
-Kislányom, figyelj. Ha pasid van, nyugodtan mondd el.Nem ítéllek el, mert idősebb. Legyél boldog, én támogatlak.-mondta.
-Anya, te hülye vagy??! Egyáltalán nem a pasim, fujj. Megértelek, de nekem ő soha nem kellene. Úgyhogy menj, inkább tanulj meg főzni, ha már nem tudsz.-közöltem vele.Kicsit besértődött, láttam az arcán. Amikor ment kifelé az ajtón, egyszer csak hátrafordult.
-Akkor meséld már el ki volt ez.Meg mi ez az egész dolog, kíváncsi lennék rá. - kért meg. Én persze egyből meséltem mindent, hogy leszidta Amandát, kaptam figyelmeztetést..stb.
- Lányom, akkor ez a tanár áthívott magához??- kérdezte kíváncsian.
- Igen. De ez már az én ügyem, légyszi menj próbálj megsütni egy nyomorult muffin-t.- utasítottam.
Anyu egyből kiment, ő nem annyira az a fajta aki kérdezősködik.Még jó. Este elővettem a telefont, semmi érdekes. De azért írtam Mandulának, hogy mi volt ez az egész.De nem írt. De jó.Hamar elraktam a telefont,már igazából álmos is voltam.
Január 14.
Reggel anyu otthon volt. Furcsálltam,hisz általában hamar elmegy. 6:25kor keltem. Amanda se jött, pedig ha nem talizunk a buszmegben akkor mindig átjön. Fura volt. Anyut megkérdeztem, de csak motyogott valami olyasmit, hogy "ez nehéz dolog" "majd elmondom". És csak sírt, és sírt. Összehúztam hirtelen a szemöldököm, mondtam magamban "Hát jó", majd felöltöztem, megettem egy müzli szeletet, és indultam. Nem volt a buszmegállóba senki.SENKI!! Amandának ott kellett volna lennie.De nem volt. Megvártam a buszt, hátha máshol szállt fel. Nem volt a buszon sem. Mikor beértem a suliba, már csak abban reménykedtem,hogy hamarabb bejött. Nem jött be hamarabb. Nem jött iskolába.Este se írt. Mindegy is. Bementem a terembe, szokásos nagy zaj. Hátraültem, írtam egy sms-t Aminak. "Most mi van veled? Jól vagy? Miért nem jöttél suliba? Kérlek írj!!" Szétaggódtam magam mi lehet vele.ogalmam sincs. Utána bekapcsoltam az Instagram-ot, hogy elüssem valamivel az időm. Épp néztem egy cuki panda bébit, amikor odajöttek a "menők". Vagyis inkább olyan tinédzserek, akiknek királyak a ruhái. Elkezdtek kérdezősködni Amiról, rólam, egyéb dolgokról. Első óránk ének volt.Jaj, ne. Bejött Tamás, kék szmokingban, fekete nadrágban, fekete lakkcipőben. Jó playboy parfüm illat, ahw. Amúgy folyton engem bámult. Végül egy klasszikus Johann Sebastian Bach barokk izét vettünk. Rossz volt Amanda nélkül ülni. Nem volt beszélgetőtársam:( . Óra végén a tanár odahívott magához.
-Szia Emília. Megkaptad az üzenetem? Amanda barátnőd vette fel. Egyébként nem tudod hol van? - mondta.
-Jónapot tanár úr, igen, megkaptam. Szívesen átmennék ha úgy látja, hogy szép a hangom. Ő vette fel, ez egy kis szivatás volt felőle. Nem tudom, tegnap estétől nem láttam.- válaszoltam.
- Jó, akkor gyere hozzám mondjuk 4 órára? 5 óráig. Benne vagy?- kérdezte. Én csak egy "Persze"-t mondtam.A következő óránk irodalom volt. Ott pedig Kölcsey Ferenc életéről kellett írni egy vázlatot. Ági néni is megkérdezte hol van Ami,de nem tudta senki. Tanárnő sorait idézve "Ki tudja hol van Koca Amanda?". Hát igen,szegény félrehallotta szerintem a Koczkát. Vagy csak kövérnek tartja Amit. Na,mindegy. A többi óra dög unalom volt,utána szerencsére már mehettünk haza. A buszon megláttam egy szőke lányt aki sminkelte magát,azt hittem Amanda az. Megérintettem a vállát, a lány pedig hátrafordult. De nem ő volt az. Én, hülye. Mikor a házunk közelébe értem,megláttam Andi nénit.Egyből odaszaladtam,és megöleltem.Imádom.
Együtt bementünk a házba,ahol már almáspite illat fogadott.Reménykedtem, hogy anya végre megtanult főzni,de nem.Andi néni volt az.Végülis, akkor esett le, hogy megigérte Andi néni az almáspitét. Fél óra múlva el is mentek sajnos. Felmentem a szobámba, egyből megnéztem fent van-e Ami, vagy hogy írt-e. De egyik sem. Rendesen aggódtam érte.Anyu pedig feljött a szobámba.Mondtam neki,hogy mesélje el reggel miért sírt.Elmesélte.Azért,mert kirúgták a bankból, és hogy így lehet nem tudja fizetni az iskolámat.Ledöbbentem, anya nagyszerű munkaerő pedig. Már 5 éve ott dolgozott.Azt mondta, hogy kért Andi néniéktől egy kis pénzt.Hát jó.Kiment, aztán megcsináltam a házit, utána pedig néztem a Tv-t. Ránéztem az órára, akkor láttam meg,hogy 16:22 van. Jaj, elkéstem a tanártól. Gyorsan átöltöztem, anyának szóltam, hogy nemsokára jövök, és már a háza előtt is voltam. Becsengettem, és az a lány nyitotta ki az ajtót. Olyan gyönyörű volt, hogy phu. Azt mondta menjek beljebb, így is tettem. Na, a ház. Eszméletlen belülről is.Azta.Ránéztem a lépcsőkre,és Tamás már ott állt.
-Szia Emília, látom megismerkedtél már a hugommal is.- mondta. Megállt bennem az ütő. Szóval a huga? Azt hittem a felesége. Miket hiszek én, úristen.
Csak egy halk "igen" jött ki a torkomon, annyira meg voltam szeppenve. Utána Tamás lejött a lépcsőn, megragadta a karom, és odavitt a nappaliba.A huga pedig ment a szobájába.
-Jó világos van, sok az ablak.-jegyeztem meg.
-Hát igen,nem szeretem a sötétet. - mondta.
Ez után kinéztem az egyik ablakon, és nem hittem el kit látok. Sikítottam. Tamás megkérdezte "Mi a baj", én csak mutogattam. Nagyon megilyedt, ő is sikított. Borzasztó élmény volt.
....És csak bámult minket.Nem tudom mi érdekes lehetett bennünk.Biztos valamit kitalált azzal a fura agyával. Jujj,félek. Tamás egy időre elhallgatott. Amanda meg csak bámult.Hirtelen nem tudtam mi van,mert előzőleg Tamás azt mondta van bennem valami tehetség és ezt ki kell használni.Ennyi? Mondat vége? Ha már kíváncsivá tett igazán elmondhatná mire gondolt.
-Öhm..Szóval..hogy értette hogy ki kell használni a tehetségem?-kérdeztem. Semmi válasz.Csak les,mint a bárány az újkapura.
Én úgy néztem mint valami hülye,válaszra várva összefont karral.
-Megszólalna,kérem? Amanda te mit bámulsz?-kérdeztem.Szinte már torkig voltam ezzel a néma dologgal.Mindketten csak lesnek,se kép,se hang.Feladtam.Kimentem a teremből egyenesen az osztályterem felé.Nagy zaj fogadott.Mikor megláttak elkezdtek sikítani,gratulálni.Azt mondták szuper a hangom.Nagyon meglepődtem és én csak halk válaszokat adtam hogy "köszi" "okés köszi".Hát igen,zavarban voltam.De ők legalább megszólaltak. Leültem a padomba, Amanda pedig visszajött.Mellém ült.
-Hé.Mi ez a nagy öröm? A tanárral most mi van?-kérdezősködött,majd oldalba bökött.
-Na,megjött a hangod?..Egyébként szerintük van hangom.Ők legalább növelik az önbizalmam,nem úgy mint egyesek.Tanár? A tanár egy bunkó még mindig.Pedig megkértem,hogy szólaljon meg,de még erre sem hajlandó..-mondtam vissza. Majd becsöngettek,felkaptuk a tesizsákot,és mentünk tesire.Felüléseket csináltunk,amikor bejött Tamás.Elsőnek csak beszélgetett Marika nénivel (ja,a tesitanár) utána pedig végignézett az osztályon.Különösen rajtam.Nagyon bámult.Aztán leült egy padra.Jaj,nem akartam hogy még a tesin is ott legyen,hisz mit ártottam neki?! Vége lett az órának,amikor mentem kifelé,megfogta egy pillanatra a karom és ráragasztott egy cetlit. Egy olyan ragacsos izét,amiket általában a hűtőkön láthatunk.Hátranéztem,csak rámosolyogtam,majd az öltözőben elolvastam. "Bocsi,csak annyira gyönyörű vagy.Mármint,a hangod.Eláll a szavam rajtad.Ma este hívj megbeszélünk mindent.0630 26 58 79 Üdv,tanár úr" Őő,oké. Amanda odajött és egyből kikapta a kezemből a cetlit.Tátott szájjal nézett,már a nézésén láttam hogy arra gondol bejövök a tanárnak. Végülis,én is ezt gondoltam.
-Úúramatyám,ez durva.Te kajak bejössz a tanárnak.Ez a bizonyíték rá.Nézd: "Bocsi csak annyira gyönyörű vagy" - idézte a tanár sorait.
-Hát,lehet. Vagyis talán. Nem tudom.-mondtam bizonytalankodva.
-Nem lehet,hanem biztos. Ma átmegyek és felhívjuk,de most menjünk rajzra! - szólalt meg.
Felöltöztünk,átmentünk a termünkbe. Leültünk a helyünkre Amival,bejött Ági tanárnő.Szokásos öregszag,otthonka,nem lepődtem meg.A feladatunk egy karikatúra volt,bárkiről. Gondoltam lerajzolom Jim Carreyt. Legjobb színész.
Amanda Cara Deleivngne-t rajzolta.Azta,de meglepő. Na,mindegy is.A következő órák unalmasak voltak.Irodalom,nyelvtan,matek. Bahh.Elindultunk haza,Amanda egyből hozzánk jött.Anyu otthon várt az égett süteményével.Pedig imádom a csokis brownie-t.Ennyit erről,csak köszöntünk,és felmentünk a lépcsőn. Elsőnek Amival megtanultunk,majd Tvztünk,kockultunk.Jött egy üzenetem.Elsőnek nagyon azt hittem,hogy a tanár úr az,de nem.Az idióta barátnőm volt.Ott ült mellettem,és rám írt.Mintha nem is ő lett volna.Ne lepődjetek meg a "Milka" és a "Mandula" becézésen.Évek óta így hívjuk egymást.De miért pont Milka vagyok?! Tudom,MÍLia és abból képezte azzal a beteg agyával ezt a nevet.Akkor is.Utálom a milka csokit.Most meg lehet ölni,de na,ez van.
7 óra lett,betárcsáztam a telefonszámot.Eltelt körülbelül 10 perc mire lenyugodtam.Ami csak röhögött.Ezért még számolunk,Koczka Amanda!!! Ott idegeskedtem,kavarogtak a gondolatok a fejemben.Mikor rávettem magam,hogy rámegyek a "Hívás" gombra,Ami elvette tőlem a telefont.Egyszerűen kikapta a kezemből.Olyan ideges voltam rá,mint még soha.Ez nagyon rossz vicc. És akkor felvette Tamás.Beleszólt "Háló? Te vagy az Emília?".Nagyon tetszett a mély hangja.Telefonban jobb.Amanda pedig bele ordított hogy "Emília most fürdik".Értetlen fejjel néztem rá.Miért nem lehetett oda adni simán a telefont?! Az én telefonom??! Tamás csak annyit szólt "Oké,átadnál neki egy üzenetet?".Amanda azt válaszolta "hát persze".Ez után halk lépteket hallottam a folyosón.Beparáztam,nem-e a Parajelenségek c.filmből van itt a démon.Kiakaszt az a film.Végülis nem a démon volt az.Hanem anyu.Végülis,ugyanaz.Na,mindegy.Olyan jókor jött,nem lehetett volna 15 perccel korábban jönni?! Benyitott,Tamás pedig pont akkor szólalt meg,hogy "Holnap átjöhetne mivel szomszédok vagyunk, nem rég tudtam meg.Szívesen látom.Énekelnénk." Anya egyszerre kíváncsi és értetlen fejjel nézett ránk.
1550!!!
Hihetetlen,hogy 2 nap alatt mire vagytok képesek *-* Köszönöm,hogy ennyien nézitek a blogom!♥
Lehet valakinek kevés,de nekem egyáltalán nem♥♥
Minden nap új réész úgy tervezem! ^^
Holnap 3.rész
Sziasztok:)
Visszaírtam, hogy "Megvagyok, és te?".Válaszként azt írta " Én is, na jó éjszakát Emília, holnap várlak a suliban!! Ha telefonozni tudsz, suliba is tudsz jönni!" Meglepődtem, milyen bunkó lett. Vagy csak előjött a "régi" énje. Nem is tudom. Lehet, hogy így reagált a "Miért jelöltél be" kérdésemre. Legközelebb rá se kell írni, de komolyan.
